Takács Zsófi
Takács Zsófi vagyok, fekete öves Nia tanár és aromaterapeuta
14 évvel ezelőtt találkoztam a Nia tánccal, mely első alkalommal magával ragadott. 2015-ben elvégeztem a fehér öves képzést, majd 2016 őszén a kék öv, 2020 januárjában pedig a barna öv következett Helen Terry-vel, az egyik legcsodálatosabb Nia trénerrel. Amikor elindultam ezen az úton, az egyik legnagyobb álmom volt elérni a fekete övig, ami 2020 év végén teljesült is, jelenleg pedig éppen a First Degree Black Belt képzésen veszek részt. Sok tréning és sok-sok tánc van a hátam mögött, mára már a táncparketten (és az életben is) a saját testem útját járom és a mozgás öröme az, ami igazán számít, újra és újra. Ez az, amit szeretnék megmutatni neked is, ha velem táncolsz.
Amellett, hogy saját óráimat tartom, magam is előszeretettel járok táncolni. Megtaláltam ebben a mozgásformában mindazt, amire szükségem van: segít kikapcsolni, feltölt energiával, segít észre venni a saját testem igényeit és egyensúlyba kerülni önmagammal, általa hangsúlyt kap a nőiességem, és megélhetem közben a kreativitásomat is.
A Nia mellett ismertem meg az Ageless Grace agyfejlesztő programot, és az elsők között végeztem el ezt a képzést Magyarországon. Fontosnak tartom, hogy a testem edzése mellett szellemileg is friss maradjak, legyen elég ötletem és energiám az új dolgokra és a megvalósításukhoz. Hamarosan szeretném majd ezeket az órákat is elindítani.
A mozgás mellett pedig fontos helyet kapnak az illóolajok, az aromaterápia számomra egy varázslatos világ, mely segítségül hívva a növényekből nyerhető esszenciákat, szintén a testi-lelki harmónia megteremtésére törekszik, éppen úgy, mint a tánc.
Az elmúlt években e két dolog igencsak összefonódott és mára már tökéletes egységet alkot az életemben.
Bár soknak tűnhet ennyi minden, én mégis úgy érzem, így kerek az életem és hálás vagyok, hogy megtaláltam ezeket a társakat, melyek végigkísérnek utamon.